nem látom az utat,sötét napok jönnek

jobb lenne talán ha élve elföldelnek

a pánik korai, de messze még a vége

a sors kibaszok velem,ez minden csak nem élet

maximum méreg, én is ott állok a sorban

depis vagyok de áll mosollyal azt mondom, hogy jól van

de csak szóban, enyhe tudathasadással

össze szorul a gyomrom, ha meglátom mással

remélem mélyre ásnak, az élet így nem kell

másnap csak szolidan nem kelt fel a vekker

régen voltak a szép napok

le süllyedtem a mélybe, és szépen belefulladok

rongyá ment minden, miről azt hittem csak játék

de a felismerés picit fáj hogy nem vagyok csak árnyék

az esőben ázok nem vagyok, csak időzített bomba

soha nem volt semmi mi kicsit is visszafogott

a remény elveszett, lassan kialszanak a fények

össze omlik minden, ebben csak ez lenne a lényeg

senki nem tudja mit érzek, hogy mekkora a fájdalom

de senkit nem érdekel ezzel csak magamat álltatom

lassan rohadok életnek beállított koporsóban

egyedül a hóban, a latyakban, a sárban

aztán a magányban patkolok el , a fékezhetetlen árban

várnak, lenn a bukott angyalok

de csak egy vesztes vagyok, ki írásaiban andalog

igényesen bolondulok, pulzusom az égben

eszméletlenül fekszem nem ér véget a rémálom

talán hullazsákba kerülök, a pillanatot várom...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.