Úgy érzem, az őrület már mardossa az agyamatMegbocsátaná Isten, hogy gondolkodtam nagyokat Az életről, a szelemről, a hibákrólAz átvirrasztott éjszakákon a keserűséges magányrólMert megnyomorít az érzés, hogy a hajnal nem hoz téged elAz illúzió édes gyönyöre repít…

Azt hittem senkit nem képes szeretni...Tévedtem! Csak engem nem tudott...

Lehetne egy újabb unalmas nap,vagy bármi de hogy már megint EZ! Idegesítő vagy legalábbis valami hasonló.Hogy miről is beszélek, megint rohamom volt amit lényegében megint anyám provokált.Nyugi 1 ujjal sem értem hozzá de necces volt, inkább leléptem. Most lenyugodtam visszajöttem…