Egy furcsa nap dióhélyban

2014.01.28. 19:12

A mai nap alkalmával volt pár dolog amit megbántam, talán túl elhamarkodott voltam. A lényeg hogy nem ártott senkinek. Hogy miről is beszélek? A reggel úgy kezdődött, hogy hogy elindultam Atihoz ez egyik személyhez akihez járnom kell a felsseim miatt és bár megbízom benne fura ennyire személyes dolgokról beszélni bárkivel. Habár mi mindíg személyes dolgokról beszélünk eddig csak az elborult agyszüleményeim a gondolataim voltak terítéken, de amiről ma szó volt az teljes mértékben érzelmi alapú és mióta beszéltem róla egyszerűen nem hagy nyugodni, és szinte nem is tudok másra gondolni.

Aztán hogy meglegyenek a félévi vizsgáim be kellett ugranom a suliba, de kiderült hogy minden tanárral külön időpontot kell egyeztetnem, ami nem baj csak így kb egész héten bent kell lennem. Hangoztattam is hogy bent leszek a héten, de iszonyatosan fura ismételten ennyi ember között lébecolni, végig attól tartva hogy valami felhúz.Nem vagyok annyira babonás hogy mindezt le is kopogjam, de a mai nap bár nem tetszett sokkal kevésbé volt para mint reméltem. Mindenesetre még így is kihívás lesz ez a hét, főleg hogy lényegében senkinek elképzelése sincs hogy hova tűntem eddig, miért, és hogy most mi van velem. Talán furán hangzik de szeretném ha így is maradna. Viszont ami feldobta úgy nagyjából a napom az egy olyan ember törődése akire egyáltalán nem számítottam. Kicsit rosszul is érzem magam amiatt, hogy bár ő segítő jobbot nyújtott én letereltem. Remélem azért érzi hogy ez nem a személyének szólt, hanem átlagosan nem nagyon bízom az emberekben. Csak egy maroknyian vannak akiket merek a barátomnak nevezni és talán még így is sokan vannak, de tudom hogy bennük bízhatok. De ez semmi esetre sem azt jelenti hogy jelentéktelen számomra ez a dolog csak azt hogy még át kell gondolnom.

Rettegek ettől a héttől, de lelkem mélyén hinni akarom hogy csak fölös paranoia majd meglátjuk, viszont most tanulnom kell mert HOLNAP ISKOLA...

A bejegyzés trackback címe:

https://ezmiezmar1.blog.hu/api/trackback/id/tr425786965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása